HTML

Viktoriánus Blog

A magyarországi (első és második) Viktoriánus korszak érdekességeiről, különös tekintettel a két korszak névadójára.

Friss topikok

Linkblog

2012.09.03. 09:38 viktorianus

Unortodox külpolitika

Címkék: baltás gyilkos azebajdzsán

A kormány megint elmondja, hogy jogilag minden rendben volt a baltás gyilkos kiadatásával. És ebben igazuk is van. Megérteni meg nyilván szándékosan nem akarják, hogy alapvetően két dolog miatt problémás az ügy:

a.) Eladták a gyilkost, gazdasági előnyökért cserében. Ez simán csak undorító, erkölcstelen, mintha még csak keresztényi sem lenne.

b.) Fogalmuk sem volt, hogy egy "nemzeti hős"-ről van szó. Nem tudta a miniszterelnök, a miniszterelnökség, a külügy, a titkosszolgálatok, de még Lázár János sem. Nemzeti hőst pedig nem szokás nemzeti börtönben tartani. Nem tesz jót egy nemzetnek.

Persze - ha belegondolunk - az a.) és a b.) pontok nem zárják ki egymást.

A helyzet mindenképpen szokatlan, de mint mindenből, ebből is lehet előnyt kovácsolni. Az unortodox gazdaságpolitika mellett csak az unortodox külpolitikát kell megvalósítani (tulajdonképpen csak folytatni). Javasolt lépések a következők:

1. Selmeczi Gabriellát visszamenőleges hatállyal ki kell nevezni Baltásgyilkos-védelmi Különmegbízottnak. Így máris érthetőbb lesz, hogy a fogoly már nem fogoly.

2. A TEK egy különítményének azonnali hatállyal el kell utaznia Azerbajdzsánba. Az azeri nemzeti hőst bele kell csavarni egy szőnyegbe, és haza kell hozni, hogy hazánkban folytathassa büntetése letöltését. Az akció után Hajdú TEK János - természetesen Rambónak maszkírozva - sajtótájékoztatón számolhatna be arról, hogy magyar turisták találkoztak a hőssel, és miután megajándékozták egy kézi csomózású perzsával, meghívták hazánkba, egy villámlátogatásra, melyet a hős/baltás (aki ne beszéljen sokat, hogy ne lehessen belekötni) örömmel elfogadott.

3. További lehetőségek kiaknázását sem kellene elvetni. Itt van pl. Rezesová asszony. Négy ember halálát okozta. Külföldi. A kiadatásáról meg lehetne állapodni az északi szomszédokkal. De mit kérhetnénk cserébe? Mélyen a mi magasan szárnyaló gazdaságunk alatt vannak, nyilván fizetni nem tudnának. Mit is kérhetnénk?
Kérjük a Felvidéket. Vagy egy darabját. De legalább Ipolyságot. Valahol el kell kezdeni...

4. A harmadik pont tetszőlegesen tovább fejleszthető. Külföldi állampolgárok egész sorát vethetnénk börtönbe (tiltott fűre lépésért, jobbkéz-szabály megadásának elmulasztásáért, az első éjszaka jogának kijátszásáért, stb). Tessék elhinni: a leggazdagabb államok sorban állnának a kasszánál, hogy fizethessenek polgáraikért. És mi meg mondhatnánk, hogy mit ugattak ezek, hogy ki mertük adni a Baltást? A nyugati demokráciák is ugyanazt csinálják...
Unortodox, nem?

114 komment · 10 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://viktorianus.blog.hu/api/trackback/id/tr394748644

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Menteni a menthetetlent 2012.09.04. 14:37:01

Ezzel próbálkoznak sokan, mikor az azeri ügyben a kormány felelősségét próbálják elmismásolni, és az ügyön felháborodókat meg leszólni. Szíve joga ez bárkinek, a gond csak az, hogy könnyen cáfolható érvekkel teszik.  Hagyjuk most azokat a elmeháborodo...

Trackback: Menteni a menthetetlent 2012.09.04. 14:36:50

Ezzel próbálkoznak sokan, mikor az azeri ügyben a kormány felelősségét próbálják elmismásolni, és az ügyön felháborodókat meg leszólni. Szíve joga ez bárkinek, a gond csak az, hogy könnyen cáfolható érvekkel teszik.  Hagyjuk most azokat a elmeháborodo...

Trackback: A Safarov gyilkosság képregényben? 2012.09.04. 08:02:53

Még a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy ennek a blognak valaha is köze lesz akár a leghalványabban is aktuálpolitikához (tulajdonképpen pont azért is indítottam ebben a témában). De rá kellett döbbennem, hogy a lányok egyik kalandjuk során egy o...

Trackback: Örvényben 2012.09.03. 20:53:22

Elbaltázták, de nagyon. Vagy azért, mert iszonyatosan amatőrök, vagy azért, mert teljesen gátlástalanok – ez még kiderül – a magyar diplomáciának az azeri gixerrel sikerült bennünket egy évtizedek óta dúló, elmérgesedett konfliktus közepébe sodorni. So...

Trackback: Karabahi székelyek? 2012.09.03. 19:16:57

Az elmúlt napok gumicsontja kétségkívül a baltás azeri katonatiszt kiadatása és felmentése volt. Politikai szekértáborok feszülnek egymásnak, pro és kontra ontják a blogok az érveket (megjegyzem az Index címlapon kizárólag örménypárti és Orbán ellenes ...

Trackback: Tökös gyerekek 2012.09.03. 18:46:10

Az örményes ügyben mindenki azt találgatja, hogy a magyar kormány elővigyázatlanul vagy szándékosan cselekedett-e. Nyilván az első verzió cseppet sem izgalmas, csak tanulságos. Miközben belecsöppentünk két másik ország konfliktusába. arra is gondoljunk...

Trackback: Tökös gyerekek 2012.09.03. 18:46:03

Az örményes ügyben mindenki azt találgatja, hogy a magyar kormány elővigyázatlanul vagy szándékosan cselekedett-e. Nyilván az első verzió cseppet sem izgalmas, csak tanulságos. Miközben belecsöppentünk két másik ország konfliktusába. arra is gondoljunk...

Trackback: Gagyi faxot lobogtatva bizonygatja ártatlanságát a baltás gyilkos kiadatásában a kormány 2012.09.03. 17:09:08

A Magyar Nemzet szerint ez a fax tartalmazza Azerbajdzsán Igazságügyi Minisztériumának kötelezettségvállalását: * * Nézzük meg, mit ír a kiadatási kérelem formai és tartalmi követelményeire vonatkozóan a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről 1996. évi XXXVII...

Trackback: Navracsics hazudik, az örmény igazságügyi miniszter meg is írta neki 2012.09.03. 17:07:21

“Engedje meg, hogy kételkedjek az őszinteségében, amikor azt állítja, hogy megelégedett az azerbajdzsáni fél garanciáival.” – áll Hrayr Tovmasyan lentebb olvasható levelében a news.am örmény hírportál információi szerint. A levél magy...

Trackback: Az Alku 2012.09.03. 16:46:12

"Ilham Alijev azeri elnök hosszú idő óta követte a magyar és azeri jogi irodák munkáját, és az ügy lezárásához végül az az egyezmény vezetett, amely Orbán Viktor magyar miniszterelnök azeri látogatásakor született." Kivonat Ali és Ovi tárgyalási je...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szimba 2012.09.03. 16:51:14

@téglagyár:

Hol voltál évekig? Börtön, elmegyógy?:-DDDD
Már régen nincs SZDSZ.

Sir Galahad 2012.09.03. 16:53:06

Természetesen szégyen és gyalázat, ami történt, ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy más, nálunk jóval erősebb, itthon bizonyos körökben példaképnek tekintett államok sem kevesebb erkölcsiséggel igyekeznek magunknak jobb pozíciókat, több pénzt kiharcolni. Az USA aggodalmát én például nem értem.

téglagyár 2012.09.03. 16:54:31

@Szimba: igen? es akkor ez hogy lehet meg szabadlabon??!?
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg

flippant 2012.09.03. 17:01:27

@ugatok: Na igen. Nagy a kuss a szíriai zsoldosokról is. Talán pont a TEK parancsára mentek ki kémkedni, csak szar került a palacsintába

Ianas 2012.09.03. 17:08:35

@Sir Galahad: De itt nem csak az erkölcsi oldallal van gond. Azzal van gond, hogy ezek az általad említett országok legalább nem csinálnak hülyét magukból a folyamat során.

LallyPop 2012.09.03. 17:10:32

Világszerte sehol nincs címlapon sehol sem hír de itthon még igen. Komoly fiaskó.

Sir Galahad 2012.09.03. 17:15:10

@Ianas: Dehogynem, csak nincs, aki a szemükbe merné mondani. Ha pl. valaki felvetné, hogy milyen nevetséges az izraeliek tiltakozása az iráni atomprogram ellen, miközben Izraelnek is van atomfegyvere, leantiszemitázzák.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.09.03. 17:15:51

@jó arc a lóarc!: Persze, mert neked már megvan az ötleted, arra, hogy miképpen szerezze vissza az ország a nemzetközi renoméját.

profilo 2012.09.03. 17:22:41

@Vitéz félázsiai The Lonewolf (nem Dr.):

Renoméja???
Volt olyan ennek az országnak?
Mikor?
Mennyire kellett a történelemben visszautaznod,hogy ilyet találj?
6-7-800 évet?

Röhejes vagy!

dr Smittpálelnökúr 2012.09.03. 17:23:08

@Sir Galahad: Tudod, ha az erkölcsi oldalt nem számítjuk (és konkrétan leszarom, hogy másik ország mennyire gerinctelen), akkor az azért elmondható, hogy mások ezt úgy csinálják, hogy hasznuk van belőle.

Tehát, ha az erkölcstant kötelezően oktatandó tárgyként bevezető kormányunk eladta a baltás gyilkost, azt olyan balfasz módjára tette, hogy nulla, ismétlem nulla hasznunk lett belőle.

@jó arc a lóarc!: semmin, hm...
A híres jobboldali etika. Szánalom a köbön.

dr Smittpálelnökúr 2012.09.03. 17:25:15

@Ándi bácsi: Akkor szerinted egy gyilkos eladása, ráadásul anélkül, hogy egy fillér bevétel is származna belőle, teljesen rendben van, hiszen nem írnak róla a külföldi lapok?

Milyen érzés orbán viktor ánuszában tartani a fejdet?

flippant 2012.09.03. 17:27:16

Mégsem államérdek, hanem a Simicska-Orbán klán állhat a titkos paktum mögött:

nepszava.com/2012/09/magyarorszag/szazmilliardos-mutyiert-adtak-ki-a-gyilkost.html

Sir Galahad 2012.09.03. 17:34:27

@dr Kangörény: No hát, ha nem lesz belőle haszna az országnak, akkor tényleg balfasz egy banda. Meglátjuk.

dr. mesterséges színezék 2012.09.03. 17:34:43

@flippant: "Na igen. Nagy a kuss a szíriai zsoldosokról is. "

Mostanság nem volnék meglepve, ha Semjén fasírtban volna Viktorral, mert az református templom helyett mecsetbe jár.

déjá vu39 2012.09.03. 17:34:50

@téglagyár: "VESSZEN AZ SZDSZ!!!!"

Köszönöm az új információt. Eddig nem tudtam, hogy ők adták ki a pasit.

MACISAJT 2012.09.03. 17:37:09

Majdnem eltaláltad a megoldást.
De csak majdnem.

Ugyanis a közönséges gyilkost Magyarország elítélte, 8 évig állam- és adófizetői költségen tartotta...
Most pedig, mivel a nemzetközi szerződések ezt lehetővé teszik és Azerbajdzsán ígéretet tett hogy ott tovább töltheti a büntetését átengedték a hazájába.

Az örmények meg verjék a saját faszukkal a csalánt, az azerieket meg a törököket, ha kedvük van..
Esetleg ha kedvük van,ők is szervezzenek kommandót és rabolják el Safarovot, mint mások Eichmannt Argentínából.
Magyarországot meg hagyják csak békében, helyette nézzék inkább Kim Kardashian nagy seggét.

profilo 2012.09.03. 17:39:23

@flippant:

Remek összeesküvés elmélet.Kár,hogy a cikkíró írói képzeletének szüleménye.
Ha majd évek múlva a szerző összes művét egy nagy kötetben kiadják,akkor ez az írás az "örmény-ciklus" darabjai közé kerül.

Bizony mondom néktek híveim,napok óta rendkívül jól szórakozom azon,hogy miként próbálják újságírók,bloggerek,kommentelők egymást túllicitálva,egymást felülmúlva egyre apokaliptikusabb képet festeni az eset kapcsán...

téglagyár 2012.09.03. 17:40:49

@déjá vu39: nem ok, de miattuk kellett kiadnunk!! Az allamadossag az szdsz kormany hibaja!!! VESSZEN AZ SZDSZ!!!

tankaranka 2012.09.03. 17:48:33

téglagyár tudhat valamit

talán ők adták az azerinek a baltát

dr. mesterséges színezék 2012.09.03. 17:49:21

@MACISAJT: "Azerbajdzsán ígéretet tett hogy ott tovább töltheti"

Te ezzel végigröhögteted magad az egész blog.hun?

Pontosan a letöltési engedély megadására tett ígéretet A., vagy a letöltés lehetővé tételére egy cella kialakításával, amelybe az elítélt ha akar bevonul?

Fideszes újságíró-e vagy?

dr yetee 69 2012.09.03. 17:51:07

@téglagyár: Majd,ha te leszel a főügyész!

dr. mesterséges színezék 2012.09.03. 17:52:26

@téglagyár: Bele sem merek gondolni, most milyen emberkereskedelem folyhat Görögországban és Spanyolországban... és persze nyilván ott is szapulják ezért a szörnyű kényszerért az SZDSZ-t.

Jut eszembe, kényszer... a kabát rendben van, nem túl bő, nem túl szoros?

Lord Snow 2012.09.03. 18:11:57

"Pár perccel később már a volt corvinusos, fehéringes-ünneplős lányok is elkezdenek kidőlni. A miniszterelnök az államépítés fontosságáról, a kommunisták bűneiről, az azóta eltelt két évtized posztkommunista kísérleteiről és polgári nekibuzdulásairól beszél. Az egyik szervező szól, hogy a park hátsó részében van egy csap, ott ihatunk, később pár palack vizet is hoznak. A mentőautó körül ekkor már vagy húszan fekszenek.

Arra a kérdésre, hogy miért nem osztanak vizet a diákok között, az egyik szervező csak széttárja a karját. A másik közli, hogy ő TEK-es, és csak a miniszterelnök biztonságáért felel..."

"A miniszterelnök épp arról beszél, hogy miként lehet "szabad és emberséges" államrendet építeni (nem faji és osztályalapon, hanem nemzeti együttműködéssel), amikor a mellettem álló katona ájultan esik hanyatt, és a feje akkorát koppant a földön, hogy a sajtótribünön mindenki rémülten fordul oda."

"Orbán elmondja, hogy a hallgatók odaadása, szorgalma és tudása nélkül az új magyar államszervezet csupán egy "üzemanyag nélküli gépezet, vérkeringés nélküli test, kép nélküli keret". Jobban teljesítünk, mint Nyugat-Európa, nincs szükségünk hitelre, és a tartalékok felélése helyett befektetünk. "

A MINISZTERELNÖK ELVTÁRSPAJTÁS MEGNYITJA A TANÉVET AZ UNORTODOX EGYETEMEN

index.hu/belfold/2012/09/03/kidolt_hallgatokkal_nyitott_a_kozszolgalati_egyetem/

CSEH VÍGJÁTÉK

:D

allegretto23 2012.09.03. 18:40:34

@dr Kangörény: No-no... az hogy NEKÜNK nem lesz belőle hasznunk, az valószínű...na, de honnan vagy benne biztos, hogy a kormánynak (és csatolt oligarcháinak) se? Orrunkra kötik, hogy ki mikor mennyi lóvét tett el ezért a kis diplomáciai malőrért? Van az a pénz - magánzsebbe- amiért megéri ennyire hülyének és/vagy erkölcstelennek látszani...

prometheus_X 2012.09.03. 19:04:39

@jó arc a lóarc!: Mennyi balfasz van, aki még mindig nem érti a problémát :)

egy maréknyi dollár 2012.09.03. 19:08:02

@doggfather: Valaki mást hoznának haza, hiszen hazai terepen is a szomszédra rúgták rá az ajtót az egyik korai, emlékezetes akciójuk során.Persze azóta fejlődhettek.

Anti Anyag (törölt) 2012.09.03. 19:10:41

Ja, olajat pedig kell venni az oroszoktól aranyáron.

prometheus_X 2012.09.03. 19:15:03

@MACISAJT: Te sem látod az összefüggéseket. Ha csak egy szikra is elpattan az örmény-azeri határon, az oroszoknak közbe kell lépniük. Kétséged se legyen afelől, hogy többet fognak rajtunk bevasalni a maguk módján a váratlan hadi kiadásaik okán, mint amennyibe ennek az elmeroggyant azerinek a tartása került volna még 100 évig.

És ne hidd, hogy ez légből kapott, mert a ruszkik már most morcosak ránk az eset miatt. Márpedig annak a térségnek a stabilitásáért ők felelnek.

Egy világhírű örmény zongorista már most lemondta budapesti fellépését az Operában. Az egészen biztos, hogy egy teli Operányi jegy adótartalmának már búcsút inthet az államkassza. De ne legyenek naív álmaid: tucatnyi ilyen lesz és a végeredmény még a ruszkik nélkül is több bajt és kiadást fog jelenteni, mint az azeri kretén eltartása jelentett volna.

eloi 2012.09.03. 19:26:14

@TrueY: A Külügynek van ehhez a legkevesebb köze! Kormányfő + KIM miniszter!

kewcheg 2012.09.03. 19:26:33

@Sir Galahad: speciel engem nem aggaszt az izraeli atom,csakúgy mint ahogy a francia vagy az amerikai vagy az orosz sem.Ellenben aggaszt,ha szaracénok kezében van atom,csakúgy mint ha kim dzsongünében is van.Valahogy történelmileg úgy alakult nálam,hogy a zsidó-keresztény kultúrkörű országokban jobban bízom, mint a mohamedán vagy bármilyen másvallásúban....

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.03. 19:27:18

@prometheus_X:
A HR-sek téged felvennének vészmadárnak. Menj Paksra szirénának!

eloi 2012.09.03. 19:27:50

@eloi: Ja, az örmények is Navracsicsnak (KIM) írták, hogy le kéne mondani!

christophe 2012.09.03. 19:28:20

Vesszen az MSZMP a főtitkàràval Orbàn Viktorral egyetemben!!

mokkaczuka 2012.09.03. 19:32:04

@jó arc a lóarc!: Ja. Azon rugózik a ballib Obama is. Picsába, hogy ballib az egész világ, s benne komcsi minden férfi és nő.

mokkaczuka 2012.09.03. 19:38:03

@Sir Galahad: Nem antiszemitázzák, hanem baromságnak nevezik a kérdésfelvetést, mert attól, hogy a rendőrnek van fegyvere, a dühöngő őrültnek nem kell, hogy legyen, ez egy. Kettő, Izrael nem írt alá semmilyen atomkorlátozó egyezményt, ergo annyi atomfegyvert fejleszt, amennyit bír, Irán meg aláírta, és most nem tartja be.

bgp 2012.09.03. 19:49:58

@Kulics: De ha tudták előre, akkor miért mentek bele. Szerintem is baszhatják a jövőbeli előnyöket, épp ezért nem hiszem el, hogy nem kaptak máris valamit.

béla a görög (törölt) 2012.09.03. 19:51:51

@Lord Snow: Sikitva röhögtem :D
De szerintem ennek oka lehetett az is (idevonatkozó emlékeim szerint) hogy gondolom most hétvégén mentek vissza a koterba és berúgtak - mi mást tettek volna.
És hulla másnaposan 35 fokban állni szar egyenruhában és hallgatni egy diszpintyet az felér egy atomvillanással jobbról amiben elhullnak derék katonáink :D

bgp 2012.09.03. 19:52:04

@MACISAJT: Ha olyan sokba került etetni, miért nem az örményeknek adták el. Azok is fizettek volna érte annyit amennyit az azeriektől kapni fogunk. Az azeriektől több pénz nem jön csak amit már esetlegesen benyaltak.

nikk rivers 2012.09.03. 20:09:48

@MACISAJT: "Ugyanis a közönséges gyilkost Magyarország elítélte, 8 évig állam- és adófizetői költségen tartotta..."

Nagyobb a költsége annak, ha civilizáltabb befektetési szakemberek erkölcsösebb és europer országokba viszik a pénzüket (munkahelyet teremtve) mint pl. Románia, Szlovákia, Bulgária...

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.03. 20:55:02

Miért lepődik meg bárki is Orbán lépésein és pökhendiségén?

Képes volt ellopni a magánnyugdíj pénzeket, illetve megvédeni a jogos tulajdonosaitól azt a pénzt.
Ezek után bármit el tudok képzelni róla.

Orbán amúgy is a nagy keleti nyitást szorgalmazza, vonzódik az ilyen 40 méteres aranyszobrokhoz, egyenruhákhoz, a nemzetvezető szerephez. Közép-Ázsia muszlim diktatúráiban meg elég sok példaképet talál ebben az ügyben.
Lesz itt még ünnep Orbán Viktor születésnapja és örökletes a nemzetvezető pozíció az Orbán családban.
Legalább már a PR-unk Azerbajdzsán szintjén van a világsajtóban. Majd a befektetők is olyan lelkesen jönnek, hiszen itt is hasonló jogbiztonság van... muhaha.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.03. 21:00:55

@MACISAJT: mivel Magyarországon követte el a bűncselekményt, magyar bíróság ítélte el, a magyar közbiztonságra jelentett veszélyt, a magyar törvényeket szegte meg, ezért nem hiszem, hogy a magyar állam belerokkant a tartásába

ennyi erővel a magyar elítélteket is el lehetne adni Kongóba gyémántbányákba, vagy szappant főzni belőlük, mert az olcsóbb

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.03. 21:14:45

Na,itt is megjelent az új(?) fideszbirka.

von Putri 2012.09.03. 21:23:50

Micsoda gyalázat!

Persze amikor Simek Kitty agyonlőtte saját alvó apját, akkor meg pont fordítva volt minden. Ünnepelni kellett, és teljesen jogos volt a kegyelem az elnök részéről a libsi oldalon

mirigy187 2012.09.03. 21:28:47

@MACISAJT: Nem unod ezt a béna mantrát? Mert csak kiröhögteted magadat.

"Most pedig, mivel a nemzetközi szerződések ezt lehetővé teszik és Azerbajdzsán ígéretet tett hogy ott tovább töltheti a büntetését átengedték a hazájába."

Jó érzés a hülyét játszanotok? Egy elnöki ítélet felülbírálhatja a nemzetközi egyezményt. Ha ezt a fidesz nem tudta akkor úgy fasz ahogyan van ha meg tudták (márpedig tudták, mert már a 2004-es híradókban is elmondták, hogy otthon nemzeti hős és elengednék ha átadnák az azerieknek + 2006-ban az év embere lett ami véleményem szerint agybaj.) akkor meg a legutolsó banda akik egy kis haszonért cserébe az anyjukat is eladnák. Ezt bebukták nem kicsit. Már a ruszkik is beszóltak gabika szerint meg a szocik a ruszkik véleményén vannak Istenem ennyire sötét embereket a világ nem látott. És ezek vannak hatalmon

mirigy187 2012.09.03. 21:30:43

@von Putri: Nem tudtam, hogy az örmény megverte volna az azerit. Ja hogy egy ártatlanon állt bosszút a családjáért? Tényleg ugyanaz.

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.03. 21:57:57

@Vitéz félázsiai The Lonewolf (nem Dr.): el se vesztette. Attól jobban nem lehet lejáratni, mint amikor Gyurcsány lövetett. EURÓPÁBAN, a TÖMEGBE LÖVET a hülye phaßßßßß, b+++++++++++++++!!!!!!!!!

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.03. 21:58:57

@dr Kangörény: Nincs mit szánni. Max. azt, hogy még nem lett eltörölve a ballib a föld színéről. Mert mi túl toleránsok vagyunk :S

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.03. 22:01:35

@prometheus_X: Ja, mivel nincs probléma. Ettől Orbánbuktatást remélni eléggé szánalmas és mutatja, mennyire elszakadtak a valóságtól a ballibek.

De sokunknak tetszik, ahogy itt veritek magatokat a földhöz, mint toloba.

mokkaczuka 2012.09.03. 22:15:48

Az örmények valószínűleg drága pénzen megvették volna, hogy aztán valamelyik főtéren szép lassan halálra kínozhassák.

mokkaczuka 2012.09.03. 22:18:58

@jó arc a lóarc!: Sajnos nem lövetett, de azt kellett volna, bazmeg. Kiirtani a kétharmadot.

Éhes_ló 2012.09.03. 22:25:15

@mokkaczuka: te nagyon tudsz valamit Iránról.
Gondolom az irakiak tömegpusztító fegyvereiről is te vagy valami magadfajta hazudozott anno, mielőtt egy szekularizált országot leromboltak és vallási fanatikusok harcterévé tették a haverjaid, akik most a perzsákkal is ezt játszanák el Líbia, Egyiptom és Szíria után.

Hülye vagy-é, vagy csak becstelen?

Bogyó 2 2012.09.03. 22:32:10

@jó arc a lóarc!: Na, persze, az Orbán-kormány tök népszerű, s Gyurcsánynak kellett magyarázkodnia az Eu-Parlamentben. A sajtója is rohadt jó külföldön Orbánéknak. Bezzeg Gyurcsány!
Kár összekeverni a vágyakat a tényekkel.

Bogyó 2 2012.09.03. 22:34:48

@jó arc a lóarc!: Hát...te sem vagy egy demokrata. Gondolom, semmi problémád nem lenne azzal, ha örökösen a te pártod uralkodna. Akár választások nélkül is.

Sir Galahad 2012.09.03. 22:39:05

@kewcheg: Engem minden atom aggaszt. Eléggé megoszlanak a vélemények a világban arról, helyes-e, hogy pl. Izraelnek van atomfegyvere, de ettől függetlenül persze jogod van úgy gondolni, ahogy gondolod... ez a te véleményed.

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.03. 22:42:42

@mokkaczuka: utolsó szar náci vagy, ennyi. harag nincs, minek? ember se igen vagy, de még gerinces se. amőba? ne sértegessük az amőbákat.

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.03. 22:43:59

@Bogyó 2: no igen, nem internácik orbánék, minta libajnai tömeggyilkos meg a túlmozgásos tömegbelövető gyurcsány.

Sir Galahad 2012.09.03. 22:44:08

@mokkaczuka: Na ezért ez nem ilyen egyszerű szerintem. Egyrészt úgy gondolom, ha egy ország nem ír alá egy atomcsend-egyezményt, attól még nincs automatikusan joga ilyen fegyvert kifejleszteni, másrészt nem vagyok meggyőződve Izrael pozitív szerepéről - erről erősen megoszlanak a vélemények a világban - , harmadrészt ha Izraelt a jó szándék vezetné, szerintem legalább beismerné, hogy rendelkezik atomfegyverrel. De ezzel erősen eltértünk az alapkérdéstől, úgyhogy a magam részéről nem is feszegetném Izrael kérdését, hiszen csak példának hoztam fel.

von Putri 2012.09.03. 22:52:29

@mirigy187:
Akkor vegyük sorra a hasonlóságokat és a különbségeket Safarov és Simek Kitty ügye között:

1. Safarov és Simek is alvó, védtelen embert ölt, meg sem próbált legalább kontaktusba lépni vele

2. Kivégzésszerűen ölte meg, biztosra akart menni a baltával illetve a pisztollyal

3. Nem bánta meg a tettét, ez világosan kitűnik Safarov mostani reakciójából, illetve abból, hogy Simek utána elment szórakozni a barátnőivel

4. Az eljárás során korábbi sérelmeikre hivatkoztak, az elkövetés idején egész biztos nem fenyegette semmi őket, tehát nem lehet jogos védelemről beszélni

5. A bíróság ennek alapján jogerősen börtönbüntetésre ítélte őket

6. Elnöki kegyelemmel szabadultak, Simek gyakorlatilag rögtön, Safarov lehúzott több mint 8 évet

Különbség annyi, hogy Safarov ügye a kormány és Magyarország szégyene, Simek viszont a fejlett liberális jogrend dicsősége, libsi oldalról nézve

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.03. 23:28:09

A seggnyaló KDNP SEmjén elvtársnak mi a véleménye a bíboros úr leveléről? Lapít szokás szerint mint szar a fűben! Mert az is!

Démonmac1 2012.09.04. 01:13:32

És még Állampapírt sem vesznek az Azeriek.. hát ez szopás.
Remélem ez egy újabb szeg Orvbán rendszerének koporsójában.

Lord Snow 2012.09.04. 01:37:13

"Köszönjük, balfasz magyarok, meggondoltuk magunkat, mégsem fizetünk! Amúgy LOL!" - áll az azeri közleményben.

val 2012.09.04. 07:21:52

"A TEK egy különítményének azonnali hatállyal el kell utaznia Azerbajdzsánba. Az azeri nemzeti hőst bele kell csavarni egy szőnyegbe, és haza kell hozni"

Ez olyan ortodox izraeli politikanak tunik.
A liberalhulyek osszekeverik Jerevant Jeruzsalemmel.
:)

Sztyepan Asztahov 2012.09.04. 07:23:14

2. A TEK egy különítményének azonnali hatállyal el kell utaznia Azerbajdzsánba. Az azeri nemzeti hőst bele kell csavarni egy szőnyegbe, és haza kell hozni, hogy hazánkban folytathassa büntetése letöltését. Az akció után Hajdú TEK János - természetesen Rambónak maszkírozva - sajtótájékoztatón számolhatna be arról, hogy magyar turisták találkoztak a hőssel, és miután megajándékozták egy kézi csomózású perzsával, meghívták hazánkba, egy villámlátogatásra, melyet a hős/baltás (aki ne beszéljen sokat, hogy ne lehessen belekötni) örömmel elfogadott.

+1

Baines 2012.09.04. 07:46:17

@von Putri: Szánalmas droid!

Elképesztő, ahogyan a rendszer hívei próbálják védeni a védhetetlent. Felhívnám figyelmüket, hogy szeretett kormányunk is csupán azt hangoztatja, miszerint az eljárás jogszerű volt (azaz nem sértettünk meg hazai és nemzetközi előírásokat -bár ez még nem bizonyított-). Az erkölcsi oldalát természetesen nem feszegetik, illetve újabb álláspont szerint az azeri fél átverte őket. Ha lenne egy tökös újságíró, aki megkérdezné valamelyik fejest, hogy a történések ismeretében újra elengednék-e, akkor nagyon kíváncsi lennék a válaszra...

M_R 2012.09.04. 07:59:49

@Kulics: "az az ország amelyik ennyire szószegő (bár nyilván a kormány tudta ezt előre, csak most eljátszák a hattyú halálát), szóval az majd bolond lesz magyar államkötvényt venni. "

www.oilfund.az/en_US/news/786/100/Official-Statement-of-the-State-Oil-Fund-of-the-Republic-of-Azerbaijan.asp

És ez megint valószínűleg csak Baltorbánt és csapatát érte meglepetésként...

M_R 2012.09.04. 08:20:26

@Lord Snow: "A MINISZTERELNÖK ELVTÁRSPAJTÁS MEGNYITJA A TANÉVET AZ UNORTODOX EGYETEMEN
"
Ezt smitteltem :)

Nick Leeson 2012.09.04. 08:28:18

@Sir Galahad: "milyen nevetséges az izraeliek tiltakozása az iráni atomprogram ellen, miközben Izraelnek is van atomfegyvere, leantiszemitázzák."

A kettő NEM ugyan az! Izrael egy kis ország, és a fél világ el akarja őket törölni a föld felszínéről. Ha nem lenne atomfegyverük, talán már meg is tették volna.
Ezzel szemben Irán egy agresszor, aki már többször nyíltan kijelentette, hogy elsöprik izraelt... Ha jól tudom Izrael még soha nem támadott meg senkit, kizárólag önvédelemből volt háborúban!
A legbárgyúbb idióta elemző is tudja, ahogy Iránnak lesz atomja, odadobja Izraelnek!

felcsutisuttyo 2012.09.04. 08:42:31

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: Az igazi ünnep az Nemzeti gonosz törpe temetése lesz!!!!!!!!

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2012.09.04. 08:43:17

Nagyon szórakoztató bejegyzések ezek az örmény izék.Sajnos ez az örmény-azeri-magyar probléma leginkább csak a zindexen és csatolt részein van napirenden, s ahogy elnézem a hozzáállást szerencsére marad is Karácsonyig.
Talán sikerül Trianonnál nagyobb tragédiát csinálni ebből a szerencsétlen esetből.
Az igyekezet mindenesetre dícséretes...

Void Bunkoid 2012.09.04. 08:44:46

most nem azért a lyukas kétfillérért, de nem lehetne leszállni erről a témáról?

Idejön bazmeg egy azerbajdzsáni meg egy örmény, kinyírják egymást, pont úgy, ahogy otthon is szokták, ezen miért kell a világnak kiakadnia?

azon meg, hogy egy gyilkos itt zabálja a mi kajánkat évekig ingyen, aztán megunjuk és gyakorlatilag kidobjuk Magyarországról, teljesen helyénvaló.

az pedig, hogy utána mi a f*szt csinál vele azerbajdzsán vagy örményország, elnézést a közömbösségért, de magasról leszarom. mint ahogy örményországot is, ha meg akarja egy ilyen miatt szakítani a diplomáciai kapcsolatot.

ki a faszomat érdeklik az örmények? akkor sem történne itthon semmi, ha rituálisan kibelezné magát az összes örmény, iszonyúan leszarom, hogy mit csinálnak a tőlem sokezer kilométerre levő emberek, és azt is leszarom, hogy ők leszarnak minket.

felejtsük már el örményországot. az egész világ elfelejthetné őket vagy tíz évre, majd akkor talán rájönnének, hogy nem hisztizni meg kalasnyikovval hőbörögni meg megszállni meg gyilkolászni kéne, hanem normálisan viselkedni meg dógozni. arra lehet jobban felfigyelnének.

felcsutisuttyo 2012.09.04. 08:45:14

@jó arc a lóarc!: Az összes Fidesz banditát és jobbikos csürhét szarrá kellett volna lőni, de nem gumi lövedékkel....
...de közeleg az idő, hogy ez is megtörténjen!!!!

felcsutisuttyo 2012.09.04. 08:46:38

@greatwideopen: Trianon meg a szőrőstalpú magyarul valahogy röfögő románok meg le van szarva!

papugaja 2012.09.04. 08:47:45

Hol a Külügyminisztériumunk? Nincs?

jó arc a lóarc! (törölt) 2012.09.04. 08:48:53

@felcsutisuttyo: Inkább annak közeleg az ideje, kedvesenm hogy téged megüt a guta. :)

tankhajo 2012.09.04. 08:56:44

Kemény vagy!! Van WIFI a borozóban?

Void Bunkoid 2012.09.04. 09:15:53

a szisztem of ö dáunt is leszarom. főleg, hogy ők nagyon örménykednek, pedig a zenekar négy tagjából csak egy született Jerevánban, kettő libanoni, a gitáros meg tősgyökeres amerikai, lévén Hollywoodban született :P

mokkaczuka 2012.09.04. 09:21:26

@Éhes_ló: Az irakiak tömegpusztító fegyvereiről senki sem hazudozott, mert azokat bevetették. Már Irán ellen is, de a saját civileik ellen is. Ezt a nemisvótairaknakvegyifegyverei-baromságot csak a legelvakultabb Amerika-ellenes köcsögök hajtogatják. Persze nevetségessé teszik magukat, több ezer oldalas ENSZ-jelentések, felvételek tanúskodnak róla.

John Doe3 2012.09.04. 09:30:56

@von Putri: ad 4. Simek Kitti azt az embert ölte meg, aki korábban folytatólagosan sérelmére bűncselekmények sorozatát követte el, és ő ettől joggal tarthatott a jövőben is. Safarovnál erről nem volt szó.

Void Bunkoid 2012.09.04. 09:30:57

@mokkaczuka: mindenki birtokában van a tömegpusztításnak. Én például halálosan büdöset tudok fingani.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.04. 09:33:12

@royslade: "nem is kap labdát manapság."
Kicsit bővebben kifejtenéd, hogy mire gondolsz ez ügyben?

@eloi: "A Külügynek van ehhez a legkevesebb köze! Kormányfő + KIM miniszter!"

A kiadatásban nem kell a Külügynek szerepelnie? Ha igen, akkor az ő felelősségük lenne a Tévedhetetlen Bölcs Vezér figyelmét felhívni arra, hogy tévedett... :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.04. 09:34:26

@greatwideopen: "zindexen és csatolt részein van napirenden,"

Hát persze! Elképzelem, ahogy a HÍR TV-n a Tévedhetetlen Bölcs Vezér bejelenti, hogy hát ezt tényleg elk*rtuk. Nem kicsit, nagyon... :)

kormányzó 2012.09.04. 09:46:16

@Void Bunkoid:
Valóban!Kijafaszomat érdekli Örményország?Hiszen nem őket,minket éget ez a kretén baltás viktor!

@greatwideopen:
A Katolikus Egyház,mint csatolt rész?Ez jó!!

Dr.Zemberevő 2012.09.04. 10:11:42

@greatwideopen: Attól, hogy a fidesz és Selmeciki lezártnak tekinti az ügyet és az mno meg a többi szennylap agyonhallgatja, ez még egy problémás dolog.

Dr.Zemberevő 2012.09.04. 10:23:46

@téglagyár: úgysem fogsz ezekből semmit sem megérteni, de azért leírom:
Nem a demagóg népszavaztatások miatt emelkedett a hiány?
Nem a Polgárok jóléte miatt?
Egyáltalán számít az államadósság mértéke?
Mi van, ha nem 40%, hanem 80%, vagy 180%?
Nem kéne buziskodni, hanem alá kellene írni az IMF-el és normális gazdaságpolitikát vinni.
Akkor osztán lenne szőlő, lágy kenyér és államadósság csökkenés.

Éhes_ló 2012.09.04. 11:15:05

@mokkaczuka: tévedsz, vagy hazudsz.
De nyilván nem véletlenül.

index.hu/kulfold/2009/11/26/blair_tiz_nappal_a_haboru_elott_tudta_hogy_iraknak_nincsenek_vegyi_toltetei/

Köcsögöt a családodban keresgélj ne itt a post alatt kommentelők között.

téglagyár 2012.09.04. 11:21:47

@Dr.Zemberevő:
www.magyarhirlap.hu/images/ups/63/63655.jpg
Gondolom ez mind a nepszavazas, meg a fidesz hibaja mi? Veletlenul sem az szdsz kormanye.
Az allamadossag merteke pedig a LEGFONTOSABB tenyezo egy orszag gazdasagaban!

von Putri 2012.09.04. 11:23:47

@John Doe3:
"Simek Kitti azt az embert ölte meg, aki korábban folytatólagosan sérelmére bűncselekmények sorozatát követte el"

Csakhogy sajnos erre nincsenek erős bizonyítékok, leginkább csak a saját vallomása. Meg hát ugye lehetőség lett volna más módon is megoldást keresni, például hogy elköltözik nem pedig fejbelövi az apját amikor alszik. Utána meg elment a diszkóba a barátnőivel, nyilván hogy kipihenje a bántalmazás okozta lelki traumát

mokkaczuka 2012.09.04. 12:23:35

@Éhes_ló: jó vicc, mindjárt térdre esek és főbe lövöm magam. Index-cikk, kivel akarsz viccelni. Akkor már lehet, hogy nem voltak tömegpusztító fegyverei, mert úgy eldugta őket, vagy átjátszotta Iránnak, ami a legvalószínűbb. Ez azonban természetesen nem teszi semmissé azt, hogy az iráni háborúban, illetve a kurdok ellen BEVETETTE a vegyi fegyvert. Nem mintha számítana, mert Szaddámot akkor is el kellett volna intézni, ha kék csipkés fehér leányka hálóingben hamut szór a fejébe és Canossát jár az Abraham Lincoln emlékhelyen. Irán dettó. Megjósolom neked: Irán elintézése után két héttel el fog kezdődni a hadjárat, miszerint Irán nem is akart atomfegyvert, soha nem is volt atomerőműve, az egész országban egy deka uránt nem találtak. Ezt majd makoghatjátok fórumokon évekkel a háború befejezése után. Mi hasznotok lesz belőle? Attól még Orbánnak egyre erősebb pszichiátriai szereket kell szedni.

Éhes_ló 2012.09.04. 13:16:35

@mokkaczuka: Nehéz nyelv a magyar, de kisgyerekek is értik veled szemben.
A cikkben ez vagyon leírva:
"Irak valójában nem jelentett fenyegetést Nagy-Britanniára, és ezzel az akkori miniszterelnök, Tony Blair is tisztában volt, hangzott el az iraki háborús brit szerepvállalást feltáró bizottság meghallgatásán. A miniszterelnök tehát hazug indokokkal vitte háborúba az országot."

Ezt nem alap nélkül állították a parlamenti bizottság előtt, ha érted a nyelvet elolvashatod miért.

Iránnak és bárkinek a világon pont ugyan annyi joga lenne atomfegyverre mint ékoreának, pakisztánnak, indiának és persze a náci államnak izraelnek, a francikról, angolokról, oroszokról, usaról nem is szólva.

Érdekes lehet számodra, de az emberek és az államok is egyenjogúak és nincsenek előjogaik mint azt gondolni szeretitek a kedvenceitekről.
Nekik pedig vannak atom- és tömegpusztító fegyvereik, a perzsáknak meg nincsenek.
Ezek közül számosan agressziót követtek el más államok ellen hamis ürügyekkel az elmúlt pár évtizedben, a perzsák meg nem.

Nem érted, mi?

mokkaczuka 2012.09.04. 13:24:15

@Éhes_ló: "Iránnak és bárkinek a világon pont ugyan annyi joga lenne atomfegyverre mint ékoreának, pakisztánnak, indiának és persze a náci államnak izraelnek, a francikról, angolokról, oroszokról, usaról nem is szólva."
.
Remélem, a seggedben robbantják. Egyébként nincs hozzá joguk.
.
"Irak valójában nem jelentett fenyegetést Nagy-Britanniára"
-
Persze, hogy nem. Egy mocskos, teveszaros sivatagi diktatúra nem jelent veszélyt egy nagyhatalomra. Senki nem is szólt hozzájuk, amíg a dolgukat tették és Irán seggét csinálták.
.
"Érdekes lehet számodra, de az emberek és az államok is egyenjogúak és nincsenek előjogaik mint azt gondolni szeretitek a kedvenceitekről."
.
De igen, vannak előjogok, pont mint a rendőrös-elmebeteges hasonlatban írtam. Észak-Korea, Irán nem tehet szert atomfegyverre. És meg is fogjuk akadályozni, kaffogásodtól függetlenül, ahogyan Szíria és Irak esetében is megtörtént. Te pedig ez ellen semmit nem tudsz tenni. Maximum hazudozhatsz. Izrael senki ellen nem követett el agressziót. De persze nyugodtan fröcsöghetsz, attól még nem változik semmi. Mi vagyunk az erősebbek, mi vagyunk a jobbak, és a mi oldalunkon van az igazság. A tiétekén meg a grázi elmebeteg. Akinek mondjuk annyi esze még van, hogy ne beszéljen tehetetlenségében hülyeségeket. Ha szét lesz baszva Irán, majd szépen meglapul, és szavakban mellénk áll, kicsit kikacsintva közben a jobbikra. Te kis levitézlett macera.

Éhes_ló 2012.09.04. 13:39:39

@mokkaczuka: neked komoly gondjaid lehetnek, mert ez a köcsög-fenék fixációd már beteges.
Érdemes folytatnom veled, mert jó példa vagy a tipikus alulművelt beteglelkű hülyére.

No vágjunk bele:
Amikor dühösen toppantva pici lábacskáddal te akarod meghatározni kinek mihez van jpga nem kevésbé tragikus, mint amikor hozzád hasonló hülyegyerekek állami vagy nemzetközi szervezetek tisztviselőiként próbálkoznak ezzel. Szóval szerinted nincs.
Hogy miért, az ugye mindegy a magadfajtáknak.
Csak.

Irak fenyegetését nálad értelmesebb emberek elemezték és arra a megállapításra jutottak mér 8 hónappal a háború előtt, hogy nincs ilyen fenyegetés.
index.hu/kulfold/2009/11/29/blair_8_honappal_az_invazio_elott_tudta_hogy_az_iraki_haboru_jogtalan/

www.origo.hu/nagyvilag/20100129-tony-blair-meghallgatasa-a-chilcotbizottsag-elott.html

Ezt tagadhatod, tovább, legalább még jobban fogunk röhögni rajtad te szerencsétlen.

A többi kapcsán sok megjegyezni valóm nincs, önmagadért szóltál nem is rosszul. Sok ilyet kell írnod és még többen fognak rátok vadászni nem csak kies hazátokban, hanem itthon is.
Arra felhívnám a gazdáid figyelmét, hogy a demográfia nem cicózik veletek és a milliárdos moszlim tengerben úgy oldódtok majd fel, vagy tűntök el ha ilyen nagy arccal lesztek, ahogy az ejrópaji keresztesek 1300-ra.
Szóval inkább csinálj gyereket, mert az unokád arabul kell tanuljon, ha nem csipkeded magad te mesüge.

mokkaczuka 2012.09.04. 14:24:00

Akkor vedd úgy, hogy Irak ártatlanul szenvedett. Te meg tanull romungróul :) meg milliárdos moszlim tengerül, te szerencsétlen, csak előbb még nézd át a GDP-adatokat.

mokkaczuka 2012.09.04. 14:25:50

Beszélgetésünket majd Irán móresre tanítása után folytatjuk. Onnan, hogy "Iránnak nem is volt atomfegyvere"

Hát mekkora pech, wazze, tévedtünk esmeg :) :D

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2012.09.04. 14:47:11

@mokkaczuka: Ti lövöldözzetek nyugodtan, csk ezt ne a NATO égisze alatt tegyétek, mert akkor a magyaroknak is hozzá kell járulniuk a "nemzetközi" akcióhoz.
Korábbi beszélgetésetekhez pedig: el kell keserítselek, de Észak-Koreának van atomfegyvere, ezért nem meritek "móresre tanítani", mert tán visszalő, ugyebár.
A GDPhez, meg, hogy ki micsodába olvad föl: tudod a víz az úr, egy darabig fenn lehet tartani egy apartheid rendszert, aztán szükségszerűen összedől. De már attól önmagában bedőlne az egész, ha Amerika kihátrálna mögüle. S különben már herótom van attól, hogy azért háboruzzon a fél világ, hogy egy törpeállamot természetellenesen fönntartson. S azért kerüljünk a terroristák célkeresztjébe, mert ti odaát cseszegetitek az arabokat.
Na ennyit. A romungró dologról: valóban úgy áll a dolog, hogy a magyarság eltűnőfélben van a Kárpát medencében, radikálisan életteret veszt a cigó-szláv-román népességel szemben. De ez téged nem fog vígasztalni.

mokkaczuka 2012.09.04. 14:54:03

@greatwideopen: Ez az a szint, amire már nem érdemes lemenni, nézz utána, mekkora pénzt kapott Amerikától a törpeállam 1948 és 1968 között, és közben hány háborút nyert.
.
Natora szarunk, töketlen brigád, még a szerbeket is alig tudta mexívatni, ráadásul albánokat kellett volna.
.
Nem vagyunk apartheid, Izraelben hivatalos nyelv az arab, az arab lakosságnak Izraelben van a világon a legtöbb joga, nézz utána. Mondjuk ez nem nagy mutatvány, ha megnézed az arab jogrendszereket.
.
"S azért kerüljünk a terroristák célkeresztjébe, mert ti odaát cseszegetitek az arabokat."
.
Nem azért kerültök, hanem mert nem akartunk elpusztulni. Választani kell, öregem. Illen a világháború. Kétszer elbasztátok, most már a statiszika mellettetek áll :D
.
"De már attól önmagában bedőlne az egész, ha Amerika kihátrálna mögüle." - Már mi? Palesztin Hatóság? Egyptom? Pakisztán? Afganéjsztán? Ti. ezek kapják a nagy suskát Amerikától.
.
"a magyarság eltűnőfélben van a Kárpát medencében, radikálisan életteret veszt a cigó-szláv-román népességel szemben."
.
Hajrá, tekerd meg az asszonyt. Bár nekem így is jó!
.
(Zárójelben: Észak-Koreának NINCS atomfegyvere. De el ne áruld neki: :D )

delvideki 2012.09.04. 16:08:18

Ha jól látom, a jobberek indoklása a következő indoklás mentén halad:
1. A liberálisok valahol valamit rosszul tettek.
2. Mi ugyanazt tettük.
3. PROBLEM?!

Amit én tennék hozzá:
4. Majd úgy is jártok.
süti beállítások módosítása