A következő gusztustalan történet a képzelet szüleménye, soha nem történt meg, és nem is történhet meg egy normális országban.
Élt egyszer egy ember: Dr. Füler József. Füler úr 25 évesen szerzett diplomát, élelmezéstudományból. 29 évesen már a Szakácsgyűlés főállású tagja lett. A Szakácsgyűlés feladata volt, hogy régi recepteket eltöröljön, vagy módosítson (hogy egészségesebbek legyenek), illetve új recepteket hozzon létre. Füler gyakorlatilag csak itt dolgozott, sohasem helyezkedett el a vendéglátóiparban. Tizennégy évnyi szakácsgyűlési munka után nagy megtiszteltetés érte: a Kontinentális Szakácsgyűlés tagjává is megválasztották.
Dr. Füler József egy - a Kontinens közepén elhelyezkedő - Kis Országban élt. Ennek a Kis Országnak volt egy Nemzeti Eledele. Ezt a Nemzeti Eledelt jó hatvan évvel ezelőtt egy idegen hatalom (a Nagy Ország) erőltette a Kis Országra: a receptet ők állították össze, a Nemzeti Eledel így teljességgel ehetetlen volt.
A Kis Ország negyven év elteltével olyan szerencsés helyzetbe került, hogy teljesen szabadon, megváltoztathatta a Nemzeti Eledel receptjét. A Kis Ország Szakácsgyűlése minden hozzávalót kicserélt a Nemzeti Eledel receptjében; csak a csipetnyi sót hagyta meg. A Nemzeti Eledel innentől kezdve ehetővé vált. Valószínűleg nem ez volt a világ legfinomabb étele, de nem kellett vele többé szégyenkeznie más nemzetek előtt.
Újabb húsz év telt el. Az ország új főszakácsot választott. Az új főszakács imádta a krikettet. Épültek is a krikettpályák, holott senki sem tudott krikettezni az országban. Még a főszakács sem.
A főszakács egyszer csak úgy döntött, hogy a Nemzeti Eledel nem jó. Újra le kell cserélni a receptjét.
A főszakács szólt Dr. Füler Józsefnek, hogy alkossa meg az új Nemzeti Eledel receptjét. Füler úr boldogan el is vállalta. Másnap reggel, miután megitta a kávéját, és bent ül a mellékhelyiségben, meg is alkotta az új receptet. Ez olyan jól sikerült, hogy ott helyben, a budin ülve el is készítette az új recept szerinti Nemzeti Eledelt.
Ne kerteljünk: szar volt.
Dr. Füler örömmel vitte bemutatni a főszakácsnak az új Nemzeti Eledelt. A főszakács nézte-nézte az új Nemzeti Eledelt. Megkóstolni nem akarta, mert bűzös volt és borzalmas állagú - de tetszett, hogy annyira más, mint a megszokott. Úgy döntött: ez jó lesz.
Érezte, hogy nagy dolgot hajtottak végre. Kitalálta, hogy a Nemzeti Eledelt át is kellene nevezni. Mivel aznap éppen halottak napja volt, először Halottaknapi Nemzeti Eledelnek nevezte el. De ez még így tartalmazta a régi elnevezést, éppen ezért újabb nevet eszelt ki: legyen inkább Nemzeti Fatányéros.
És innentől kezdve mindenki Nemzeti Fatányérosnak nevezte.
A főszakács, és csapata értett a marketinghez. Azonnal kineveztek egy hajdani főpincért a Nemzeti Fatányéros biztosának. Az éttermeknek előírták, hogy az egyik sarokban mindig álljon egy asztal a Nemzeti Fatányérossal, ahol bárki ingyen ehet egy falatot belőle. Az első osztályosok kis bonbonos dobozkában kaptak egy-egy falatot belőle. A főszakácsot igencsak tisztelő ínyencek rendelhettek a Szakácsgyűlés elnöke által dedikált dobozban küldött Nemzeti Fatányérost. Művészeket kértek fel, hogy fessék le, énekeljék meg, himnuszokban dicsőítsék a Nemzeti Fatányérost.
Persze voltak fanyalgók is. Akiknek semmi sem jó. Az egyik ilyen fanyalgó elküldött egy kis ételmintát a Nemzeti Fatányérosból a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatalnak.
És ekkor valami váratlan dolog történt.
A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatalnál sok szakember dolgozott. Ők pontosan tudták, hogy a Nemzeti Fatányéros valójában nem étel, hanem szar. De nem csak szakemberek dolgoztak ott, hanem a Főszakács barátai is, sőt olyanok is, akik korábban a Szakácsgyűlésben dolgoztak, és maguk is megszavazták, hogy Dr. Füler Jószef által létrehozott szarkupac legyen a Nemzeti Fatányéros.
A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal dolgozói között viszont egy sem akadt, aki hajlandó lett volna megkóstolni a Nemzeti Fatányérost. Még a főszakács által delegált tagok sem. De a beadvánnyal mégis foglalkozniuk kellett, az élelmiszerbiztonsági törvény előírásai miatt. Már majdnem belekóstoltak a nevezett produktumba, mikor hirtelen megállapították, hogy porcelántányéron szolgálták fel a Nemzeti Fatányérost, így ez nem felel meg a saját nevének, ennél fogva nem lehet a továbbiakban forgalmazni.
Azonnal beindult a Szakácsgyűlés gépezete: Tóni, a Szakácsgyűlés törpe ételkóstolója, és a recept megálmodója Dr. Füler József sajtótájékoztatót hívtak össze, és egymás kezét fogva jelentették be, hogy ezt a élelmezéstechnikai malőrt röpke másfél hónapos pihenés után azonnal orvosolni fogják: a jövőben nemzeti színűre festett, fából faragott edénykékre fogják szarni a Nemzeti Fatányérost.
A Nemzeti Fatányéros ellenzői persze azonnal követelték a recept módosítását, vagy megsemmisítését. A Kis Ország szakácsai, illetve külföldi szakácsok kezdték bizonygatni, hogy a szar nem lehet a nemzeti eledel.
Igazándiból a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal tagjai voltak a legnagyobb bajban. Jól tudták, hogy érkezett egy másik beadvány is a Nemzeti Fatányéros miatt. És pontosan tudták, hogy a következő héten nem lesz mese: meg kell kóstolniuk a szart, és véleményt kell mondaniuk arról, hogy megfelel-e a Kis Ország, és a Kontinens élelmiszerbiztonsági előírásainak...
"Szarból nem fonsz ostort. De ha fonsz is: nem pattogtatsz vele..." (Népi bölcsesség Bohumil Hrabal)
