Hölgyeim, és uraim, piros pöttyel rendelkezők, és azt magukra tetováltatók!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy néhány szót szólhatok Önök előtt hazánk gazdasági fejlődéséről. Látom, hogy az asztalon van mignon, traubiszóda, és virág, így akár ki is fogom bírni ebédig, és el is kezdhetem.
Most, amikor már papírunk is van arról, hogy Magyarország a világgazdaság első számú gazdasági nagyhatalma lett, nem dőlhetünk kényelmesen hátra - ahogy azt tették eddig az eurokraták Brüsszelben, a kényelmes foteljeikben, pizzacsücsköt rágcsálva, amikor arról döntöttek, hogy Magyarországot kizsigerelik. Igen, papírunk van róla: olyan papír, melyet nem én írtam, de nyolcvan évre titkosítottunk, mert különben a nemzetközi karvalytőke felvásárolná hazánkat.
Nem állhatunk meg most, hogy a nyugat és a kelet is tőlünk akar tanulni. Nekünk még további feladataink vannak, hiszen komoly felelősség az, ami most a vállunkra telepedett. Igen a mi vállunkra. Az enyémre, az Önökére, a miniszterelnök úréra, Selmeczi szenátorasszonyéra, a békemenet vállára. Valamint Pataky Attila vállára is. És Semjén Zsoltéra. Na és persze itt van még Kedélyesiné Radovincs Etelka válla is.
A teher, ami a vállunkat nyomja, az nem más, mint hogy sokkal több pénzt kell a jövőben - ügyes taktikai lépésekkel - elköltenünk. Hiszen, köszönhetően az - eddig a világ által nem ismert - magyar gazdaságpolitikának, a magyar emberek zsebében egyre több és több pénz marad. És nekünk magyaroknak, ezt a pénzt kell elköltenünk úgy, hogy a gazdaságunk még tovább erősödjék.
A minap is dániai kollégákkal (ha nevezhetem így az ottani közgazdászokat) beszélgettem, mert kitűnően beszélek spanyolul is. Mondták nekem, hogy "Gyuri, mi nem értjük, amit csinálsz." Megnyugtattam őket, hogy ez nem baj. A lényeg, hogy én értsem. Bár most, hogy magunk közt vagyunk, el kell ismernem, hogy időnként én is nehezen követem magamat, de azért még bírom a magam által diktált munkatempót. De hol is tartottam?
Ja igen: a svédeknél. Szóval mondtam a holland kollégáknak: ahhoz, hogy ti értsétek a magyar gazdaságpolitikát, ahhoz kell egy Orbán Viktor, kell egy Hír TV, kell egy Mátészalka nevű település, kell a mákos rétes (jó ha van túrós is). Kell még a Rubikkocka. Kell a 7-es busz. Kell a Balaton északi partja, sajtos-tejfölös lángossal együtt. És a sztrapacska. Ja, nem ez nem kell. (De azért ennék egyet a műsor után.)
Erre azt mondták, hogy "Gyurka, most már végképp nem értjük." Én meg csak mosolyogtam rajtuk, mert annyira nevetségesek, ahogy néznek rám a bamba fejükkel, és tényleg látom a szemeiken, hogy egy kukkot sem értenek belőle.
Jól megebédeltünk, ittam egy ásványvizet és egy kávét is. A számlát nem én fizettem. Majd hazajöttem, mert újabb kiigazítást éreztem szükségesnek.
Hazai rosszakaróink sem értik amit csinálunk, de esténként, miután hazamennek, otthon, titokban, a WC-be zárkózva, ámulva mesélik feleségeiknek, férjeiknek, menyasszonyaiknak, vőlegényeiknek, özvegyeiknek, és házastársaik özvegyeinek, hogy mekkora zseni vezeti a magyar pénzügyi kormányzatot. És mi pontosan tudjuk, hogy kétségbe vannak esve, amiért mi, ilyen könnyedén, egyszerűen, lazán, erőlködés nélkül, izzadtságszagtól mentesen, ripsz-ropsz kirántottuk a csődből a magyar gazdaságot. Irigyelnek. Nem véletlenül. Ami nekik sosem jutott volna az eszükbe, az nekem mind benne van a kisujjamban.
Apropó kisujj: tudják, hogy minden magyar felnőtt embernek egy kis kék színű, háromszög alakú, műanyag lapocska nő ki a kisujjának a körömágya alatt a 19. születésnapja után 49 nappal?
Bizony-bizony!
Ezt nekem is guatemalai kertészek mondták, hogy csak az ő népük, és a mienk rendelkezik ilyen egyedi azonosítójellel. Ha hazamennek, nézzenek csak be a körömágyuk alá, ott lesz az. Ha mégsem, akkor vágjanak ki egy ilyet a tusfürdős-flakonjukból, és tegyék oda. Nyugodtan.
Szóval a mi gazdaságpolitikánk lényege, hogy nem tanulható sehol. Nekem elhihetik: én sem tanultam ezt sehol. Ehhez rátermettség kell, tehetség kell, tettrekészség kell, akarat kell, merészség kell, természetesség kell, egy csipetnyi jópofaság kell. Továbbá sárm, kellem, ész, kivagyiság, vagányság, intelligencia, kreativitás. Ez utóbbiból sok kell.
Itt kell megemlítenem, hogy a bankadót kőtáblába véssük, és kitesszük a parlament főbejárata elé. A tranzakciós adót egy szép székelykapuba véssük, és kőtábla mellé tesszük. Ebbe aztán nem tudnak belekötni a hájas, begyöpösödött, agykapacitással nem rendelkező, kényelmes fotelokban teát szürcsölgető brüsszeli bürokraták, hiszen semmilyen nemzetközi egyezmény nem tiltja a kőbe és/vagy fába vésést. És amit a magyarok egyszer bevésnek valahová, azt nincs az a hájas fejű európai politikus, aki el tudná onnan tüntetni.
Miféle flex-szel? Ja, hogy azzal a sikítóval? Nem gond, a flex használatát betiltjuk. De legalábbis előzetes regisztrációhoz kötjük. Velünk nem lehet kiszúrni.
Néhány szót kell említenem az IMF tárgyalásokról, mert tudom, hogy ez néhány liberálist érdekel. Vannak ilyenek. Állítólag. Én már találkoztam olyannal, aki látott már ilyet. Izlandon. De ne kanyarodjunk most el az izlandi pogácsák irányába - maguk el sem tudják képzelni, milyen pocsék pogácsákat tudnak sütni Izlandon.
Szóval IMF. Igen, tárgyalunk velük. Igen, nekünk feltételeink vannak. Igen, nekünk komoly feltételeink vannak. Igen, nekünk igen komoly feltételeink vannak, igen. Mert mi, nem adunk csak úgy kölcsönt az IMF-nek, azok az idők elmúltak kérem. Mi feltételeket szabunk, ha úgy tetszik kritériumokat fogalmazunk meg, nem adjuk csak úgy bemondásra a pénzünket. Elvárjuk a tiszteletet, a megbecsülést, az elismerést, a simogatást, a becézést, az ölelést, és igen: elvárjuk a puszit is. A puszit, melyet (nem tudom tudják-e) az eszkimók nem úgy adják, mint mondjuk az olaszok. Én egyébkén a magam részéről inkább az olasz öltönyöket részesítem előnyben, mint az olasz autókat, és ahogy Lázár János ifjú kollégámra, és a kocsikulcsára nézek, ő is így van ezzel.
Éppen emiatt kezeljük kiemelten az összes német autógyár itthoni beruházását. Kiemelten, de nem kiemelkedően, vagy kitüremkedően. Kiemelten, de nem felemelkedően. Most még kiemelten, később pedig majd lehet, hogy leemelten.
De visszatérve arra a hárombetűs intézményre. Tárgyalunk velük, de ha még egyszer azt tapasztalom, hogy nem esznek a svédasztalról a téliszalámis szendvicseinkből, akkor azonnal elutasítjuk a kérelmüket.
És akkor néhány szót mondanék még a magyar költségvetésről is. Vannak ezek az európai pénzgarchák, akik ülnek a brüsszeli irodájukban, málnaszörpöt szürcsölgetnek, és talán jó magyar sportszeletet eszegetnek hozzá, és azt állítják, hogy nem leszünk képesek tartani a 2014-es költségvetésünket. Agyam elszáll. Azt a költségvetést prognosztizálják, ami még nincs is. Arról jósolnak, ami még az én fejemben sem létezik. Hát persze, hogy nem fogjuk tudni tartani, hiszen az ideit is módosítani fogom a jövő héten, nem is beszélve, a még június óta el nem fogadott jövő éviről, melyet idén még hét, kötőjel nyolc alkalommal fogok (nem megszorítási jelleggel) módosítani. A hiánycélt tartani fogjuk, a hiány nem lesz több 1,3%-nál, de ha begurulok, lehet, hogy a 0,4% lesz, amit beírok a megfelelő sorba. Mexikói bankár barátom mondja mindig - miközben tortillát eszegetünk -, hogy a papír mindent elbír.
Végezetül pedig a GDP-ről is ejtenék néhány szót. Brüsszeli barátaink, akik Coca-Colát vedelve merik kritizálni a mi fényes jövőnk felé kormányozott gazdasági sorhajónk sebességét, meg fognak döbbenni azon, amit most Önök elé tárok. Garantálni tudom, hogy a jövő évi GDP-nk az ideinek legalább (ismétlem: legalább) a kétszerese lesz! Figyeljék csak meg...